Friday, August 20, 2010

Hitrendszer dizájnja

fordítás May 24, 2008 at 5:48am

Üdv mindenkinek, ez a Hitrendszer rendszer démon. Furcsának hangzik, pedig az. Oké, nos, én vagyok az - furcsának hangzik, de ez valójában nem furcsa, én vagyok az.
Oké tehát, hogy működnek a hitrendszerek? Nézzünk egy keresztényt, oké? Újra a háromszög - információ, tudás megnyilvánulása, kivitelezvén mint egy hitrendszere annak, hogy ki vagyok én.
Egy keresztény a biblia olvasásán, templomba menésen keresztül van definiálva, és nyilván úgy definiálnák magukat, mint - amit néha mondanak - Mindig templomba kell menned, szintén emlékezz az imádkozásra és olvasd otthon a bibliát. Tehát ez mind az - imádkozás, bibliaolvasás, és én most egy keresztény vagyok.
Következő pont - ügyvéd - jogra járok, megkaptam minden információját és tudását a jogi iskolának és most a mesterségemben dolgozom és most egy ügyvéd vagyok. Oké, én egy ügyvéd vagyok.
Következő pont - vegyünk egy másik spiritualitás dolgot - én most megértem a spiritualitás információjának terminológiáját, amelyet most én megértettem, most én az vagyok, mert megértettem azt és most én látszólag azt élem és most ez vagyok. Ok, tudás és információ háromszög.
Másik példa - egy demokrata - az egész demokrácia alapelve ebben a világban az ügyvédek tudásának és információjának alapján jött létre, amelyet tanultál és megtanultad ennek a világnak a demokráciai törvényei alapján, és most én egy demokrata vagyok és ez az aki én vagyok.
Következő pont - egy háborús veterán - én most átmentem a "háború iskoláján"(eképpen fejezem kit, hogy háború iskola, mert ez olyan mint egy kibaszott iskola), és most megkaptam a fegyvereim és most én egy háborús veterán vagyok.
Mi más - az elnök - én most átmentem a szükséges rétegein a siker létráján való felmászással és meg lettem szavazva, mint elnök az országom által és most én vagyok az elnök és ez az ami én vagyok.
Mi más - tudod, van egy csomó példa.

Tehát mit mondok? Ez hogy hitrendszer? Ha az mondod, Én egy ügyvéd vagyok, én spirituális vagyok, én keresztény vagyok, én egy ateista vagyok.
Ok itt egy másik - ateista - "nincs semmiféle kurva Isten, nem hiszek Istenben, most én egy ateista vagyok". Ok, egy ateista hitrendszer megnyilvánulása. "Tehát én egy ateista vagyok."
Ha azt mondod: én egy ügyvéd vagyok, én egy demokrata vagyok, én egy doktor vagyok, én egy nővér vagyok, én egy tanító vagyok, én egy barátnő vagyok, én egy barát vagyok..vagy tudod, akármi - Kapcsolat szerkezetek, én egy férj vagyok, én egy feleség vagyok. Ez a tudás és információ rendszerek. Például - feleség - van egy férjem, mi egy kapcsolatban vagyunk, most én egy feleség vagyok.
Anya - én egy anya vagyok, van egy gyerekem, életet adtam ennek a gyermeknek, én egy anya vagyok. Vagy - van egy gyerekem, adoptáltam ezt a gyereket, én egy anya vagyok. Tudás és információ, hit rendszerek.
Tehát ami én egyértelműen vagyok a hitrendszer rendszer démon. Például ha azt hiszed, hogy vagy valami - és nézd a szót "elhisz", a hazugság bújik benne. El hisz, el visz, el hitető rendszer. "Én ez vagyok most, mert megkaptam és megszereztem a tudást és információt, ez az aki én vagyok."
Tehát beszéltünk már róla - ha valait beszélsz és az csak természetesen jön, nem gondolatokból, de az aki vagy - légy óvatos. Ha bármely konstrukció megnyilvánulásában vagy annak, hogy én az a valami vagyok - problémád van. Mert ekkor úgy nyilvánultál meg mint amit úgy hívsz, megnyilvánulás(manifesztáció) és a tudás és információs háromszögek geometriai esszenciája, és az az, aki vagy - és ezért fogod érzékelni azt, hogy minderről természetesen és speciálisan beszélsz, hogy - ez az aki én vagyok - lószart. Egyáltalán nem.

Hogy nézheted és veheted biztosra, hogy nem ez a hitrendszer rendszer démon vagy? Nézt a kiindulópontodat, menj, és nézd meg a kiindulópontodat. Ahol azt kezdted hinni, hogy az a bizonyos megnyilvánulás vagy.
Vagy - "Én megvilágosodott vagyok" - ez egy kellően durva. Előszöris, most megkaptad mindazt a meditációs gyakorlatokat, az élési technikákat, hogy kell látszólag élni, amit teszel, pozitív/negatív, jó/rossz, fény/szeretet, béke/háború lószart. Aztán megkaptad a hitet magadról, mert mindannak hiszed magad, amit nem is éltél meg aktuálisan, mint saját magad.
Mi az élés? Hagy adjak egy definíciót az élésre. Az élés az, amikor szavakat élsz meg mint magad és kifejezed magad egységben és egyenlőségben minden egyes kurva pillanatában az életednek, és tényleg irányítasz emberi lényeket a világodban mert tudod ki vagy és irányítod őket mint magad, minden egyes pillanatban. Nem létezik gondolattal, nem léteznek érzelmek, érzések, állandó vagy, ugyanaz. Tegnap, ma és holnap. Ha nem ez vagy, nem élsz. Egyszerű.
Ok, és és nyilván be is kell bizonyítsd ezt magadnak.
Emberi lények hitrendszerek, megnyilvánult hitrendszerek egy geometriailag beleilleszkedve egy tudás és információ megnyilvánulásba ami az orr vagy (ahogy ők kurvára így hívják) "harmadik szem pont" által lett kivitelezve.
És ekkor látszólag azok. Nem igaz.
Mert miért? Nézd csak. Ha csak azt mondod: én egy spiritualista vagyok vagy én egy ateista vagy én egy doktor vagyok...csak az vagy, csak az vagy, összesen AZ, amivel egy és egyenlő vagy. Ez oly kicsi, ez nem az.
Nos kik vagyunk mi eszerint? Mi kibaszottul minden vagyunk. Tehát ha azt mondod csak, ha csak a spirituális birodalmak lesüllyedésébe és megvilágosodásába és a jó ég tudja mibe ásod bele magad - és látszólag azt mondod örökké létezel - lószart. Ha nem álltál fel mint minden az egész létezés úgy ahogy van, ahogy létezik most és ki benne minden lény valójában. Legyenek kurvák, legyenek megerőszakolók, vagy akár gyilkosok... ez egy szerkezet, oké? Kik ők ezen túl? Kik ők mint egy veled aszerint, hogy ki vagy te? Tudod azt? Nem, mindenki ezt csinálja: kurvák rohadtul ilyenek és a megerőszakolók és gyilkosok...nem realizálván hogy ők maguk engedik meg ezt. Nyilván nem, de a székeiken ülnek a próféciáikkal és a fasz tudja mit mondván "megvilágosodott vagyok, én speciális vagyok, én szeretetből vagyok, én békében vagyok". Lószart, ez nem lehetséges. Oké, ha nem állsz úgy mint minden mint egy mint egyenlő a létezéssel mint aki vagy és nem látod magad minden egyes személyben - problémád van. Nem mint élet vagy, nem életből vaqy - egy hitrendszered van, arról, hogy ki vagy.
Oké, ez a hit rendszer démon, köszönöm szépen.

No comments:

Post a Comment