Friday, August 20, 2010

Gurdjieff a túlvilágról

fordítás February 6, 2008 at 1:12pm

Gurdjieff 1 a Túlvilágból – az ember egyesítése mint Én vagyok



Video link: http://www.youtube.com/watch?v=haDkimM6Fqs (angol)




Hello, itt Gurdjieff és itt vagyok, hogy a halálom utáni tapasztalatomról beszéljek.


Nos, a Fehér Fény valóban, kiterjedten befolyásol engem, ennek oka az itteni földi életem és azutánlévő, hogy meghaltam. Elég közel jutottam, de mégis oly messze bizonyos realizációktól „az ember egyesítésében, mint Én vagyok” tapasztalatomban, mit is jelent az valójában.

Meghaltam mielőtt voltaképpen leírhattam volna a realizációimat. Sok realizációm volt, sokat tudtam, sokat megéltem, sokat megértettem, de meg kellett találnom az utat az emberekhez, hogy megértsék mi az amire ráleltem. Így több különböző módszert terveztem, amelyek majdnem olyanok voltak mint az én saját folyamatom, amíg itt voltam a földön a megvalósításban, mi az ami szükséges, annak értelmében, hogy az ember egyesítése, mint Én vagyok.

És meghaltam, mielőtt beteljesíthettem volna a megvalósítás megnyilvánulását és akár leírhattam volna a realizációját annak, mit is jelent, hogy egyesíteni az embert, mint Én vagyok. Nem felyeztem be és még időm sem volt kifejteni mindent, amit tulajdonképpen találtam, hogy kifejezhessem mindazt, amire ráleltem, mint az Én vagyok tapasztalás.

Elkövettem hibákat, tettem bizonyos ítélkezéseket és tettem bizonyos megjegyzéseket, amelyek az én megértéseim voltak abban az időben, akkor egészen közel a halálomhoz egy pillanatban megvolt a kvantum realizációm arról, hogy „Én kifejezés vagyok” és ez röviddel azután volt, hogy el lettem távolítva erről a földről a Fehér Fény vagy a Fehér Testvériség által, mert az emberi lények a földön, akik bármiképp így elérték – elérhették volna a 2 évvel ezelőtti időben – akik bármennyire is közelebb kerültek az Én vagyok megvalósításához: el lettek azonnal távolítva. Sajnos bizonyos emberi lények megnyilvánultak eképp, amelyek általában mint anomáliák hívtak. Valami a kiegyenlített program rendszerek tervében, amit nem lehet látni. A programozott rendszerek alapvető egyenletének kiegyelnítő megnyilvánulása. És én egy voltam közülük.

Megvolt abban a pillanatban az Én vagyok megvalósulásom – pontosan látván hogyan lehet másokkal megvalósítani amit Én megvalósítottam abban a pillanatban a földön, az Én vagyok, az Én ami létezik mint minden örökké, de nem úgy, ahogy a képet amit látsz, nem ahogy a világot látod: ez az Én – az egy – az Én mint egy: ezt kell megértenie minden embernek a végső egyesítéshez az Én vagyok megvalósulásában.

Aztán így amikor meghaltam, átmentem és újrainkarnálódtam, de ez alkalommal mint egy koldus az utcán inkarnálódtam újra és egy kéregetővé váltam az utcákon, a maradké meglévő tapasztalataimban a létezésben, egészen két évvel ezelőttig, mert bármelyik lény, aki megvalósította az Én vagyok-ot, itt a földön kompromittálóvá vált és ezért el lett helyezve oda, ahol képesek voltak visszatartani és megfigyelni, biztosra menve abban, hogy olyan realizációk, mint az Én vagyok soha ne következzen be újra abban a bizonyos elhelyezésekben, mint semmi képzés, semmi pénz és semmi támogatás ebből a világból, így az Én vagyok realizáció nem képes igazából megvalósulni.

Nagyon szépen köszönöm, ez Gurdjieff




Gurdjieff 2 a túlvilágról-Az embernek miért kell egyesülni: DESTENI




Video Link: http://www.youtube.com/watch?v=ISjipDCgP4s (angol)




Ez Gurdjieff, és arról beszélek, hogy az embernek miért kell egyesülni.


Ez nem egy kell, ez elkerülhetetlen. Miért kell az embernek elkerülhetetlenül mindent egyesítenie.


Mert az emberek, minden ember már az ember egyesítése.


Hadd ne találjunk okokat vagy célokat az ember egyesítésére, de legyen mindnek ez a kiindulópontja a megvalósításban, hogy én már egy egyesített ember vagyok.

Miért? Egyszerű: ha van egy kezdetünk egy ok és egy cél miatt, ahogy az ember egyesítése a világban levés, a státusz vagy kifejezés, ami - miatt jön képbe, akkor reményt adunk bele, hamisságot adunk bele. Hogy adunk reményt és hamisságot? Ha a kiindulópontunk oka vagy célja az ember egyesítésére ebből a világból való, akkor erőt adunk ahhoz, ami ebből a világból létezik. Az ok és cél az ember egyesítésére nem e világból való. Jelenleg ez nem ebből a világból való. Ez csakis azért van, amiért ez az egyszerű kiejelentés miatt van, hogy Én az egyesített ember vagyok.

Nézd csak meg. Ez lévén mindegyiknek a kiindulópontja, a kiinduló pontja az, hogy én az egyesített ember vagyok, mindenki így áll abban a pontban: az emberek egyesítése itt van. Mert ebből a kijelentésből, képes vagy azonnal látni, mi az ami nem vagy, ami ebből a világból való, amit szükségeltetik leállítani, kiengedni, eltávolítani, menni hagyni, elmenni hagyni, a lényed igaz belső magjából.

Ez az egyesített ember. Az Én vagyok. Ahogy mind, mint egy. Az egyesített, a szó maga már tartalmazza a az egyenlő és egy szavakat.


Én egy egyesített ember vagyok. Nagyon szépen köszönöm, ez Gurdjieff.

No comments:

Post a Comment